Idén nyáron, életemben először jártam Olaszországban és vettem részt nyári egyetemen. Többszörös újdonság- gondoltam. Azt hallottam, hogy a déli városok izgalmasabbak, vendégszeretőbbek és talán „olaszabbak” is.
A nápolyi program témája történelmi volt, vagyis, hogy számoljunk le a várossal szemben támasztott sztereotípiákkal. Tisztában voltam pár olyan ténnyel, ami turista szemmel nem feltétlenül sorolja Nápolyt a hívogató kategóriába. Úgy, mint a nagy kosz, a szemét, a maffia, a bűnözés és, hogy a magyar turisták által előszeretettel látogatott külföldi városok listáján a top 10 legveszélyesebb város kategóriában előkelő helyezést érhetne el. Azonban azért választottam mégis a nápolyi nyári egyetemet, mert úgy gondoltam, hogy a téma tökéletes, jobb alkalom nem is akadhatna, annál, mint hogy igazi nápolyiak mutassák meg, hogy mi az, amiért mégis csodálatos.
Összesen 40-en voltunk résztvevők, ebből 3-an magyarok. A szállásunk egy általános iskolában volt, ahol osztálytermekben aludtunk- egy ideig- olyan ágyakon, mint anno az oviban. Aztán rájöttünk, hogy a hatalmas teraszunk is szolgálhat hálóhelyként, ahol éjszaka kellemesen hűvös volt ellentétben a termekkel ahol éjjel is 30 fok környékén mozgott a hőmérséklet, a páratartalomról nem is beszélve.
Első este mindenféle ice breaking játékot játszottunk a suli tornatermében, majd elmentünk egy helyi pub-ba, ahol egy kis idő elteltével fergeteges bulit csaptunk. A következő napok lényegében a városnézés jegyében teltek. Játékokkal egybekötve végigjártuk az úgynevezett történelmi központot. Megnéztük a Castel dell’Ovo-t, ellátogattunk a casertai királyi palotába, amit az 1700-as években VII. Károly építtetett és hajdanán a nápolyi Bourbon királyok rezidenciájaként szolgált. Az opcionális kirándulás keretében ellátogattunk Pompeii romjaihoz, ami egyszerűen elképesztő volt. Csodálatos volt látni, hogyan őrizte meg a vulkáni hamuból és homokból létrejött a tufa az alatta szunnyadó város vonalait. Láttunk lakóházakat, gazdag villát, éttermet és bordélyházat is. Az egyik nap szabadprogram volt, amikor is többen ellátogattak Capri szigetére, ami valóban mesébe illő, amellett, hogy egy egyetemista pénztárcájának ugyan kissé drága, de a látvány mindenért kárpótol.
Közben kezdtünk belekóstolni az igazi nápolyi életérzésbe, felvettük a város nyüzsgő, pörgős ritmusát. A közlekedés nagyjából olyan, mintha épp akciófilm forogna a szó szoros értelemben. A piros lámpa, a zebra és az egyéb KRESZ szabályok mit sem számítanak, ahol 3 sáv van ott lehetőség szerint legalább 4-en próbálnak egyszerre mozogni. A járdán képtelenség elférni az utcai árusoktól, akik Gucci, Versace, Dolce & Gabbana és hasonló értékes portékákat árulnak. A sétálóutcák nem igaziak, mert megállás nélkül autók és motorok dudálnak. Az is kiderült, hogy egy Vespán simán elfér egy négytagú család. Az utcácskák szűkek és mindenütt ott lógnak a szárítókötélen az elmaradhatatlan fehér lepedők és ruhák. Nekem folyton az volt az érzésem, hogy bármelyik pillanatban a fejemre önthetnek egy vödör vizet, ami mellesleg meg is történt egyik éjjel büntetésképp, mert túl hangosak voltunk. 🙂 Az első hét végére túl voltunk az első sokkon is. Ugyan a szervezők nyomatékosan megkértek minket, hogy ne lóbáljuk a táskánkat, telefonunkat, mert a Vespások elfogadják ajándékként, sajnos az egyik finn társunknak mégis ellopták a táskáját.
Majdnem minden délben pizzát ettünk. Kipróbáltuk azt a pizzériát, ahol az első pizza készült illetve azt a helyet, ahol az Eat, Pray, Love c. filmet forgatták. A városnézésen kívül a szervezők gondoskodtak róla, hogy a tengerpartot is testközelből élvezhessük. A leggyönyörűbb hely ezek közül egy nagyon aprócska sziget volt, Gaiola, mely védett tengeri területnek számít. Természetesen minden estét bulival zártunk. Előfordult, hogy a szálláson maradtunk és gitár mellett énekeltünk, olyan is, hogy privát busszal tengerparti buliba mentünk, esetleg hegytetőre medencés buliba vagy épp fesztiválhangulatú szabadtéri buliba, ahol NERVO volt a dj.
Az utolsó napokból két éjszakát Vietriben töltöttünk, ahol egy másik nyári egyetem résztvevőihez csatlakoztunk. Így tulajdonképpen megvalósult egy mini Agora, hiszen nagyjából 100an aludtunk egy gymben. Az ott töltött 2 nap alatt mindkétszer átbuszoztunk Amalfira, ahol egyik nap várost néztünk és strandoltunk, a másik nap pedig kihajókáztunk a tengerre és a vízbe ugráltunk.
Azt szokták mondani, hogy Nápoly azok közé a helyek közé tartozik, amit vagy megszeret az ember vagy nem tetszik, és nem tudja megszokni. Én azt gondolom, hogy mindenképp jó döntés volt nyári egyetemen keresztül ellátogatnom a városba, mert valószínű, hogy önálló turistaként nem feltétlenül ezt az oldalát ismertem volna meg. Emellett pedig sosem gondoltam volna, hogy a nyelvi és kulturális különbségek ellenére olyan jó barátaim lesznek, mint amilyenek lettek, és akikkel bő 1 hónap elteltével még mindig olyan mintha tegnap váltunk volna el. Köszönhetően a fantasztikus szervezőknek és a másik 39 csodás résztvevőnek ez volt életem egyik legjobb és legemlékezetesebb élménye. 🙂
A cikk szerzője: Megyik Dorottya
